Az előző napok rohamléptű készülődése és a csütörtök esti rajtszámátvételt követően péntek reggelre teljes mértékbenfelkészülten sorakoztunk fel a rajtvonalhoz.
Az autó az igazi túrákat nélkülöző 1,5 év után kapott új gamiabroncsokat (ezúttal nem Toyo Tires), felújítottuk és kiegészítettük a kemping és útiholmi készletünket és a ruhatárunkat. (Afrikában gyakorlatilag minden túracuccunkat ellopták.)
A rajtceremónia családias és hanglatos volt. Nézelődtünk, beszélgettünk, Zoli elkezdte bevinni a napi koordinátákat a gps-be, én pedig az autó motorháztetőjén egy poloskát fotóztam.
A formális start kicsit emlékeztetett az 100 méteres síkfutás olimpiai döntőjére, ahol szintén több sajtós és fotós van, mint ahány résztvevő. A csapatok megtapsolták egymást és a bécsi örmény nagykövetasszonyt.
Mi indultunk elsőként (parkolóhelyet választani tudni kell), Zoli siettében majdnem átgázolt az idításhoz siető, zászlótlengető 150 centis nagykövet asszonyságon.
Az napi 640 kilométeres szakasz az itiner szerint laza bemelegítésnek ígérkezett. Így is vágtunk neki. Az úton jó tempót jöttünk induláskor, és ezen felbuzdulva megengedtünk magunknak egy kis kávézgatást, nézelődést, ezt-azt. Egészen a Horvátországban 3 óra magasságában elfogyasztott csevapig (friss salátával, egy óriás kenyér-féle közepé remek volt), amikor is ráébredtünk, hogy bizony erős határeset lesz elérni a napi célt, Mosztart a feladatlapon szereplő esti 7 órára.
Sietősre vettük, de a forgalom teljesen megfogott bennünket, ahogy Bosznia-Hercegovinába érkeztünk,hegyi szerpentineken, teheratók mögött tudtunk csak vánszorogni tovább. Letértünk az egyik feladat miatt a költői szépségű srebreniki várhoz, de ekkor már kilátástalan volt az időben célba érkezésünk.
Az eredeti tervünk - miszerint a laza nap után, már 5-kor Mosztarban fogunk sörözni - csúnyán meghiusúlt. fél 10 utánérkeztünk egy kicsivel és foglaltuk el a szállást, de ekkor már semmi akadályozhatta meg a helyi söröket kipróbáljuk. A napot egy kis séta és vacsora zárta a gyönyörű belvárosban. Mosztar sötétben is gyönyörű, remélem egyszer napfénynél is lesz esélyünk megnézni. A város egy keresztény és egy muszlim részre válik, ezt a két részt köti össze az öreg híd, amely régen a környék legfontosabb kereskedelmi célú hídja volt.
