HTML

Quart Team

A Quart Team blogja

Friss topikok

Linkblog

2009. Augusztus 30. Vasárnap

2009.08.31. 18:47 visnyovszkiadam

A túra vasárnapi célpontja, Albánia, pontosabban Peshkopie kis városa volt. Ha röviden szummázni kellene, hogy az itiner mit mondott a mai napról, azt valahogy így lehetne megtenni: lezuhantok, meghaltok, kicsúsztok, mind meghaltok, senki nem éli túl, meghaltok mind. Ez némiképp rányomta a bélyegét a nappal kapcsolatos elvárásainkra.
A reggeli feladatlap szerint a beérkezés elvárt időpontja 20:30 volt, reggel fél 8-kor indultunk.

Útunk eleje nyugodtan telt, átautózunk néhány kis városon (nagy falun), feltöltöttük a víz és kenyér készleteinket. Átléptük az albán határt, ami nem sikerült túl kapkodósra. A vámosnak kellett kicsit segíteni, hogy az úlevelek, meghatalmazás és forgalmi közötti logikai láncolatot feltárjuk.

Albániában autózunk az út legnagyobb részén. Az út elején frissen aszfaltozott hegyi utakon jártunk. Ahogy másztunk fel a hegyekre, hatalmas mélységek tátongtak mellettünk, de jó tempóban tudtunk haladni. Az utakat nem régiben készíthették, sok munkagéppel találkoztunk. Az egyik kanyarban pedig egy felborult teherautóba futottunk bele. Éppen egy markoló lökögette, és próbálta felállítani. Integettek nekünk, hoy menjünk nyugodtan, simán elférünk. Zoli bátortalanul elindult, jó, ha 10 centink volt a többszáz méter mély szakadék és az elég instabil teheautó között. Ahogy araszoltunk, a művezető integetett nekünk, majd hirtelen, az utó egyik imbolygásánál azt mutatta, hogy most menthetetlenül beleborulunk a szakadékba. Mindenki jót nevetett - rajtunk kívül. Azoknak könnyű, akik itt szocializálódtak.

A beton aztán hamar elfogyott és köves, földes utakon offroadoztunk hosszú kilométereket, feladatmegoldásokkal és kisebb eltévedésekkel fűszerezve. A kedves offroad szakaszokról azonban lekanyarodtunk meredeken a Drina völgyébe. Először egy régi, hihetetlenül meredek és hihetlenül keskeny úton ereszkedtünk le. Lépésben. Jobbra, balra szakadék. Az atóban figyelem, fegyelem és néma csend. Miután leértünk, nagy sóhajok, és elgémberedett ujjak a kormány ill. a majrévas szorongatásától. Leérkezés után aztán a völgyben autózunk, remek kis hidakon és helyeken hajtottunk át.

Navigálni lehetetlen volt, csak a vakszerencsében és a helyiek segítségében bízhattunk, de hálistennek mindkettő velünk volt. Egyszer választottunk rossz irányt, akkor egy pásztor utánunk kiabált és elterelt bennünket - birkákat - a helyes irányba.

Amikor a völgyben feladatokhoz kellett kiszálni, mindenhol szederbokrokba botlottunk. Szeptember révén a szedrek már édesek, érettek voltak, Zoli is, én is bőségesen csemegéztünk róluk.

A nap második fele gyorsan repült, faltuk és számlálgattuk a célig hátralévő kilométereket. Már-már túlzó magabiztosság kezdet eluralkodni rajtunk, ami sosem jelent túl jót.

A céltól kb 10 kilométerre aztán elkezdődött az igazi kaland. Zoli ugyanis egy kisbusz elől félrehúzódva belecsúszott egy 30 centiméteres árokba. Magas partja volt, először a jobb első, majd miközben próbáltunk kijönni a jobb hátsó kerék is belecsúszott. A kisbusz megállt, a benneülők odagyűltek és bámészkodni, beszélgetni kezdtek. Mi voltunk az esemény - nem túl nagy örömünkre.
Biztos voltam benne, hogy a helyiek megesznek minket, de a  bámészkodásuk átváltott segítőkész szervezkedésbe, velünk együtt nézegették és tárgyalták ki a helyzetet. A kisbusz megpróbált kihúzni minket - Zoli gondosságának hála, volt egy 17 tonna teherbírású voltatókötelünk - de sehogy sem sikerült, sőt az autó még jobban beledőlt az árokba. Közben (elmenni nem tudtak mellettünk) szép kocsisor gyűlt össze, 30-40 fős szurkoló és nézőtáborunk kerekedett. A menekülési kísérletek sora egy Pajeroval folytatódott, de a 4 kerék sem volt elég. A helyzet újra rosszab lett egy kicsit. A helyiekkel tanakodtuk, majd az egyik buszból kiszálló falufőnök (beszélt angolul, arany karóra) elrendezte a dolgokat. Mondta, hogy jön a traktor, kihúz minket, szivességől teszi, tehát nem kell pénzt adnunk neki, azonban ha szeretnénk, akkor megtehetjük. Kezetfogtunk, mondta, hogy 10 perc és minden rendben lesz. Kellett hozzá 20 perc is, de tényleg minden rendben lett.

Egy markoló érkezett, amelynek a kanalára erősítették a vontatókötelünket és a srác bő egy perc alatt, gyakorlott mozdulatokkal kiemelte, majd kihúzta az autót az árokból. Zoli nem mert odanézni,a helyiek nyugtatgatták, hogy minden rendben lesz. Én videóztam, de tényleg minden rendben lett. Örömködtünk egyet és indultunk a cél felé. Időben beértünk, rengeteg megoldoott feladattal és néhány halálközeli élménnyel gazdagodva.

A fentiek után szinte természetes, hogy a hihetetlenül olcsó és egyetlen peshkopie-i étteremben a bőséges vacsora (mixed meat) mellé egy pár rakija is társult.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://quartteam.blog.hu/api/trackback/id/tr441351338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása