Szokatlanul hosszú alvás után a megszokottnál sokkal kipihentebben ébredtünk, lehetett fél 10 is helyi idő szerint. Zolit próbáltam utolérni kávéfogyasztásban - már amennyiben az itt kávé márkanéven árult folyadékot lehet kávénak nevezni. Az volt a tervünk, hogy gyorsan megírom a blogot, kiválogatom a fényképeket, majd egy memorystick-kel elindulunk Sinop-ba Internet Cafe-t keresni, azonban legnagyobb meglepetésünkre a Fekete tenger partján lévő kempingünkben egy remek sebességű free wifi állt a rendelkezésünkre.
Majdnem mindent sikerült elintézni, kivéve a youtube videók frissítését, ugyanis a szolgáltató tájékoztatása szerint a youtube (a 2008/402-es döntés vagy törvény vagy kormányhatározat alapján) a letiltott weboldalak közt volt.
A Munka után jöhet a pihenés, beültünk az autóba és bementünk Sinop-ba. Rövid parkolóhelykeresés után hosszú sétálás következett a tenger parton és az erőd romjai között, majd - még mielőtt hőgutát kaptunk volna - beültünk egy kávézóba. Zoli nagyon vagányan bevállalt a helyi sütemények közül egy jó tucatnyit, tett egy újabb kísérletet a kávéfogyasztásra, én pedig maradtam a török teánál. Zoli nagyon keményen megküzdött a süteménnyel: az első kettő még láthatóan jól esett neki, a harmadik és negyedik már a nehezére, az utolsó fél tucattal pedig már nagyon meg kellett küzdenie.
A szénhidrátmérgezést le kellett mozognunk sétáltunk egy újabb kört a városban, megszemléltük a hús és halkínálatot, és a vámos számos tekne(=hajó)-modell árusainak kínálatát.
A mozgás után jöhetett az ebéd. Ezúttál már rutinosak voltunk, és egy helyi étteremben, az árak tisztázása után ebédeltünk. Ramadán lévén egyetlen vendégként felvezettek minket a tetőre, és úgy fogyasztottuk el a vacsit, hogy alattunk terület el a város, kis utcácskáival és a fekete tenger panorámája. Kipróbáltuk a helyiek által nagy lelkesedéssel fogyasztott joghurtot, ami sokkal inkább emlékeztetett a mi kefírünkre, és azon kívül, hogy nagyon finom volt, remekül illeszkedett minden ételhez. Az étel finom volt és mindössze 29 Líráért teljesen teleetük magunkat, még egy nagy kupac maradékot is hagytunk. Zoli totális kajakómába zuhant, csak poszorgott melettem a Camping felé vezető úton.
Mire visszaértünk a táborhelyre, az újjonan érkezett angol csapat gondoskodott róla, hogy délután sem maradjunk program nélkül. Két két kerekű autóval, amelyekhez csatlakozott Thomas a kübelwagen-nel. A britteknek nem volt nagy szerencséjük: mire mi leértünk már mindkét autó mélyen elásta magát a homokban, ill. a vízben. A társaság élvezve a helyzetet kézzel ásott, tolt, a különböző négykerekűek álltak be húzni, tolni az autókat. Ugyan eléggé kilátástalannak tűnt, de végül, közel két óra szenvedés és próbálkozás után mindkét autó kikerült a homokból. (A képekért kösz GROBY!, ugyanis mi épp toltunk)
A tolás-húzás izzadságát egy frissítő, fekete tengeri fürdőzéssel mostuk le. A víz nagyon kellemes volt. A 100 csapásból álló gyorsúszóversenyt Géza nyerte meggyőző fölénnyel.
A fürdés után Orhannal, a kemping tulajdonosával elmentünk fáért az esti tábortűzhöz és bográcsban készítendő rakott krumplihoz. Beautóztunk Sinopba, ahol a bejárat meletti fatelepről a Hilux félig kiürített platójára felpakoltunk két tucat ember magasságú, karvastagságú száraz faágat. Útközben Orhan panaszkodott, hogy 2000 euró adót fizet évente a autója után, amely a motor mérete szerint került meghatározásra.
Elmesélte, hogy a tervekkel szemben egyrészt azért nem jön a túrára tovább velünk, mert a felesége, aki ukrán, inkább Törökországot szeretné megismerni, másrészt a ramadán alatt nem engedélyezett nekik az utazás. Egyébként nagy utazó, tavaly Kínában volt, azelőtt pedig Tahiföldön két és fél hetet.
Remélhetőleg ma az esti paprikáskrumpli után hamar ágyba kerülünk, mert holnap a túra leghosszabb napja vár ránk.
