Az előző este után viszonylag későn indultunk útnak. Én navigáltam, Zoli remekül vette fel a grúz közlekedés tempóját, így gyorsan kijutottunk a városból, pont a megfelelő úton. Az út kellemes volt, az első 80 km aszfaltozva, egy folyómederben másztunk fölfelé. A táj azonban az előző napokhoz képest teljesen megváltozott, a hegyek meredeksége, a megművelt földek milyensége egyre szokatlanabb lett, az utat pedig mindenhol szarvasmarhák kísérték végig.
Ahogy a hegyek fülé kapaszkodtunk, megálltunk egy örmény boltban és legalább 30 évet uatztunk vissza az időben. A klasszikus vegyesbolt, a polcokon a hajfestéktől a fagyasztott disznófarokig a legkülönlegesebb dolgok sorjáztak egymás mellett. A hűtőben a sörök és pálinkák közül komoly feladat volt kiválogatni az ásványvizeket, azt nem is említve, hogy a választás miatt kicsit furcsán nézett ránk az eladó.
És komoly tanuság volt, hogy milyen is egy grúz főút, lyukak, kátyúk, átfolyó patakok, pocsolyák törik meg a föld és töredezett aszfalt csíkjainak magányosságát. Ezeken az utakon kapaszkodtunk fel 2000 méter magasra, hihetetlenül zöld mezők legelésző állatok közé. A kilátás, az alacsony kaukzus első magaslatai körül igazán felemelő volt, egy pillanat alatt megértettük, hogy miért utaztunk töb, mint egy hetet és mi várhat még ránk a következő napokban.
Az első magaslatok megízlelése után lassan ereszkedni kezdünk, és néhány pillnatra (találtunk 200 méteren egy 2x2 sávos aszfalt utat is) at gondoltuk, hogy a nap kihívásainak már vége, de nem így volt.
Ugyan nemsokára elénk tárult a napi végélt jelső "Kutaisi 106 km" tábla, de a délután mégsem volt ennyire triviális. Utunk ugyanis egy nemzeti parkon és a nemzeti park részét képező 2300 méteres hágón kereszt vezetett. A nemzeti park kifejezés ugyan az atlanti óceán melletti hosszú órákat igénybe vevő ásást jutatta eszünkbe, de ezt a délutánt sokkal könyebben megúsztuk.
Hihetetlen köves, sziklás tájon, egy felhő közepébe bújva vergődtük át magunkat a szoroson, és hatalmas pocsolyák, lélegzetállító kilátás között lettük meg a 12 km órás utat, közel 2 óra alatt.
A Kutaisiba érkezés csak a segítőkész helyieknek köszönhetően volt zökkenőmentes. Némi eligazitás után megtaláltuk a csodálatos panorámával bíró szállásunkat, és egy igazi grúzokra jellemző fiesztára emlékeztető (kolbászok, édeskés pörkölt, csirkesült, padlizsán, sajtok, paradicsom) vacsorában volt részünk.
A remek vacsorán túl a városban csodálatos panoráma várt minket, és megható volt a két 60 évnél idősebb vendéglátó bácsi és néni kedvessége, akik a csinocs, angol remekül besélő szomszédlányt is képesek volták áthívni, csak hogy a kívánságainkat jobban lesshessék.
Korán érkeztünk, kevéssel a Samarás csapat előtt, majd becsorogtak utánunk a ladások, az amerikaiak, robiék és szabolcsék is.
