Pihentető alvás után, korán ébredtünk mindketten és ahogy az várható volt, a helyiek bőséges reggelivel fogadtak minket. A néni megmutatta a csapatnak, hogy melyik lekvárból tegyünk a reggelire kapott kefírünkbe, mennyit, majd boldogan bólogatva konstatálta, hogy a konstrkció alapvetően mindenkinek bejött.
Megfelelő mennyiégű Nescafe után útra keltünk, hogy egy hosszúnak ígérkező úton eljussunk Mestiába, a Svaneti régió központjába. Az út első szakasza különösebb meglepetéseket nem tartalmazott: amit megtanultunk tegnap a grúz főutakról, természetesen ma is igazolta magát. Aszfalt, kátyú, földút, átfolyó patak. Az egyik feladatunk miatt bő 10 kilométert kellett kerülnünk, az út egy hatalmas duzzasztógáthoz vezetett minket. Először a gát tetejére, utána az alatta elterülő faluhoz autóztunk be.
A második szakasz némiképp kalandosabb volt, a felduzzasztott, majd folyamatosan szükülő és kisebbé váló patak mellett haladt. Az út nehezebb részeit is tudtuk igazi probléma nélkül teljesíteni. A folyó egyes helyeken átszelte a hegyet - mesterségesen készített, hatalmas kiömlőn keresztül érkezett a mederbe, máshol "hangulatos" kis hidakon szeltük át.
Mestiába nem sokkal Szabolcsék felvezető autója után, negyed ötkor érkeztünk. A városban szálloda nem lévén a célpont a legjobb - és egyetlen - kocsma volt. Mikor odaértünk, a tiszteletünkre tartott kis ünnepség már javában tartott: öt-hat srác a városból lelkesen, hangos Gamardzsosz!-osozás közben ölelgette Zolit és Szabolcsot. Fényképezkedés, pusziszkodás, Gamardzsosz!, puszizkodás, Gamardzsosz! ez volt a következő órák koreográfiája. Mindenki ölelgetett és puszilgatott mindenkit, természetesen közben folyamatosan vásároltuk a kétliteres műanyagpalackos kiszerelésben árult helyi söröket. A helyi erők táncolni is kezdtek (6 órakor!) az egyetlen (egyetlen!) számra, amely folyamatosan szólt a teremben.
A fogadtatásunk, az egész - lassan estébe forduló - délután egyszerre volt szürreális, komikus, ugyanakkor valóban felemelő és megható. Minden helyi arcáról sugárzott az egyszerűség és őszinteség, az idegenek fogadása, befogadása fölött érzett tiszta, ősi öröm. (Valóban mi lehettünk az egyetlen esemény egész évben.)
A csapatok folyamatosan szálllingóztak, így folyamatosan átvettük a hatalmat a teremben: előkerült néhány tankcspada cd, valamint Gregorzs, aki alamuszi módon kezdett pálinkát öntözni a gyanútlan emberek söreibe, vagy közvetlenül a torkukra.
A kocsma mögötti vendégházban töltöttük az éjszakát. A vendégház egy másik léptéket képviselt, minden szempontból: két szint, pazarul berendezett szobák, fenyőbútorok, könyvek, képek és albumok mindenhol, padlótól a mennyezetig csempével borított fürdő, és a szobánk, ahonnan pompás kilátás nyílt a falu mellett elrobogó patakra. Az út és a buli fáradtsága mellett a patak folyamatos, békés zúgása is segített álomba merülni, amire a keddi út miatt igencsak nagy szükségünk is volt.
